2p

Nem változtat inflációs célkitűzésein a jegybank, mivel elérhetőnek tartja azokat - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Járai Zsigmond hangsúlyozta, a modern gazdaság legnagyobb ellensége az infláció, ezért a jegybank mindenképpen törekszik arra, hogy ne szakadjon meg a fogyasztói árak mérséklődése. Az árfolyam-politikával kapcsolatban Járai Zsigmond elmondta, a 238-242 forintos euróárfolyam elfogadható, ezzel az unióhoz is lehet csatlakozni. Ugyanakkor elképzelhető gyengébb forintárfolyam is, ehhez azonban szigorúbb költségvetési politikára lenne szükség. A jelenlegi túl laza fiskális politika ellensúlyozása igényli az erős forintot. A magyarországi reálkamatok Járai Zsigmond szerint nem túl magasak a régióban.

Járai Zsigmond szerint a monetáris politika kettős nyomás alatt áll. A költségvetési politika és a túlzott bérkiáramlás ugyanis óriási terhet jelent. Járai Zsigmond úgy látja, hogy a vállalatok versenyképességének romlásában 70 százalékban a nagy bérkiáramlás, míg 30 százalékban az erős forint játszott szerepet.

Járai Zsigmond úgy véli: az euró bevezetése rendkívül kedvező lenne az ország számára. A jegybankelnök szerint ez önmagában plusz 1 százalékkal emelhetné a gazdaság növekedését. Az euró bevezetéséhez viszont 3 százalék alatti inflációra van szükség. Járai Zsigmond kérdésekre válaszolva elmondta, hogy 2007-ig, vagyis az eurózónához való csatlakozás várható időpontjáig nem lesz rögzített forintárfolyam.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!