A VMRkids 2007 eredményei szerint a gyerekek leginkább játszani szoktak a világhálón. A 6 éves, illetve ennél fiatalabb internetező gyerekek 80 százaléka játszik, 71 százaléka látogat gyerekeknek szóló oldalakat, 56 százaléka hallgat és néz meséket az interneten. A 7-10 évesek többsége – 96 százaléka – szintén elsősorban játszik a neten, de 49 százalékuk e-mailezik is. A 11-14 évesek között pedig már 81 százalék az e-mail használók aránya, de a többség – 92 százalék – még az esetükben is játszik az interneten.
A gyerekek többsége nem szörfölhet szabadon a világhálón, mivel szülei ellenőrzik és korlátozzák internet-használatát. Míg azonban 6 éves korig ötből négy gyermek csak szülői felügyelet mellett internetezhet, addig a 11-14 évesek körében már csupán 44 százalék a korlátozás mellett internetezők aránya, és 79 százalékuk leggyakrabban egyedül ül a gép elé. Emellett a 7-10 évesek 19, a 11-14 évesek 51 százaléka gondolja úgy, hogy szüleinél jobban ért a számítógéphez.
"A VMRkids célja, hogy megismerjük a gyerekek internetezési szokásait. Az idén először elvégzett kutatás megmutatta, hogy sok igen fiatal, 6 év alatti gyermek is aktívan használja a világhálót. Ez nem csupán a reklámpiac számára vet fel új kérdéseket és lehetőségeket, de az internetes biztonságtechnikai szoftvereket – így például a szülőfelügyeleti eszközöket – is a figyelem középpontjába helyezheti" – emeli ki Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.
A kutatásból kiderült az is, hogy minden második internetező gyermek kattintott már internetes hirdetésre, az iskoláskorú gyermekek több mint fele pedig szokott idegennyelvű weboldalakat is látogatni. Emellett a 7-10 évesek 32 százaléka, a 11-14 éveseknek pedig 63 százaléka iskolai feladatok megoldásához is használja a világhálót. Chatelni szintén a nagyobbak szoktak: a 11-14 éveseknek már 66 százaléka „beszélget” az interneten, áll a társaság közleményében.