Az új technológiai berendezések, valamint a kapacitásnövekedésből adódó több műszakos üzemmódra való átállás új munkahelyeket teremt, így a hideghengermű-beruházás teljes megvalósulását (I. és II. ütem), illetve a hideghengermű termelésének felfuttatását követően 160 új dolgozónak nyújthat munkalehetőséget. Ezzel a hideghengermű-gyáregység létszáma eléri a 700 főt.
Az ISD Dunaferr az átfogó beruházási program végrehajtása közben és a termelés folyamatos fenntartása mellett kiegyensúlyozott gazdálkodási tevékenységet folytat. A 2004-es privatizáció óta eltelt időszakban saját tőkéje közel ötszörösére növekedett. Az ISD Dunaferr Zrt. évről évre - különösen az utóbbi időszakban - jelentős eredményeket ért el.
A befizetett adók tekintetében is fontos vállalkozása a magyar gazdaságnak, iparűzési adója például Dunaújváros költségvetésének 20-25 százalékát adja. A 2007-ben elért 40,5 milliárd forint adózás előtti eredmény a cégcsoport eddigi legjobb árbevétel-arányos adózás előtti eredménye, írja a Napi Gazdaság.