A főváros első számú légikikötője fogadta a tavalyi romániai légiutasok nyolcvan százalékát, messze megelőzve a szintén bukaresti, főként fapadosok fogadására szakosodott Baneasa Nemzetközi Repülőteret, illetve a vidéki nagyvárosok (Kolozsvár, Temesvár, Constanta) hasonló létesítményeit. Az AIHCB-n a tavalyi év során naponta átlagosan 9626 fő fordult meg.
A fel- és leszállások vonatkozásában is növekedés tapasztalható: 2006-ban 58 000-szer indítottak és fogadtak járatokat, 8,5 százalékkal többször, mint 2005-ben. A belföldi célállomásokra, vagy onnan érkező gépekre 290 ezren váltottak jegyet egy év alatt.
A régi nevén Otopeniként ismert repülőteret 1994 és 1998 között mintegy százmillió euróért újították fel, s az elkövetkezendő években további 111 millió eurót költenek a kifutópályák meghosszabbítására, az épületek korszerűsítésére, illetve a logisztikai szolgáltatások színvonalának emelésére.