Az eddigi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a díjfizetési kötelezettség kiterjesztése beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egyrészt a forgalom nem terelődött át a főutakról, vagyis nem történt érdemi átrendeződés, másrészt többletbevétel keletkezett.
Az első félévben ugyanis a tehregépjárművekre vonatkozó D4-es matricából az egy évvel korábbi bevétel duplája folyt be, írja a Világgazdaság. Ezzel szemben az össz-matricaértékesítésből származó bruttó árbevétel az első hat hónapban 34 százalékkal emelkedett.
A főutak áprilisi matricásítása óta - az önkormányzatokkal egyeztetve - már több tucat alsórendű útszakaszon vezettek be súlykorlátozást a nehézgépjárművek számára - mondta a Világgazdaságnak László Sándor, a Magyar Közút (MK) Kht. vezérigazgatója. Folyamatosan vizsgálják a forgalom alakulását, és ahol kell, újabb korlátozó táblákkal veszik elejét annak, hogy ezek a járművek lakott területeken hajtsanak keresztül, vagy hogy elkerüljék a súlyukat jobban elviselő főutakat a kisebb teherbírásúak rovására.