1p

Tavaly több mint tíz százalékkal majdnem 675 millió dollárra nőtt a oneworld nemzetközi légiszövetség bevétele a jegyárakból és más eladásokból, jelentették a szövetségnél kedden.

A hét tavalyi fő tag, amely e bevételen osztozik - az American Airlines, a British Airways, a Cathay Pacific Airways, a Finnair, az Iberia, a LAN és a Qantas - úgy véli, hogy az összeg majdnem kétharmadát nem szerezhették volna meg a szövetség nélkül.

Idén a bevétel várhatóan lényegesen nő a Japan Airlines és partnerei, a Malév és a Royal Jordanian márciusi, majd a LAN Argentina és a LAN Ecuador áprilisi, illetve a Dragonair későbbi, de még ez évre tervezett belépése nyomán.

A oneworldhöz tartozó légitársaságok - partnereikkel együtt - adják a világkapacitás hatvan százalékát. A szövetség hét fő tagjának együttes adózott eredménye tavaly több mint 2,3 milliárd dollár volt egyszeri tételek nélkül.

Tavaly különösen erős volt az üzleti osztály világszerte, a vállalati utazásokból a bevétel közel 66 százalékkal nőtt. A tagok bevételének növelésén kívül a oneworld a költségek csökkentését is segíti: a közös beszerzés tavaly 300 millió dollárral csökkentette a tagok költségeit.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!