Bár a pénzügyi szolgáltató cégek vezetői a piaci, hitel, és likviditási kockázatokat illetően kifejezetten vagy nagyon hatékonynak tartják kockázatkezelési eljárásaikat, a válaszadók elismerik, hogy a kevésbé hagyományos kockázatok tekintetében még nem alakítottak ki jól működő folyamatokat és rendszereket. A válaszadók mindössze 47 százaléka gondolta úgy, hogy a szervezetük kifejezetten vagy nagyon hatékony az üzletfolytonossággal/informatikai biztonsággal kapcsolatos kockázatok kezelése terén; 43 százalék így értékelte a működési kockázatok és eladói kockázatok, 35 százalék pedig a geopolitikai kockázatok kezelését.
Mindez egy olyan időszakban történik, amikor egyre több cég fordít növekvő figyelmet a kockázatkezelésre, és a szervezeti felépítés csúcsát, az igazgatóságot bízza meg a kockázatkezelés ellenőrzésével. A felmérésben részt vevő vezetők szerint ma már az igazgatóságok 70 százaléka lát el ilyen feladatot, ami növekedést jelent a 2004-es 59 százalék és a 2002-es 57 százalék után. Emellett soha nem volt még ennyi szervezetnek kockázatkezelési igazgatója (CRO): a megkérdezett cégek 84 százalék jelentette azt, hogy náluk van CRO - ez az arány 81 százalék volt 2004-ben -, és nyolc százalék tervezi e pozíció létrehozását.
"A hatékony kockázatkezelés rendkívül fontos a pénzintézetek számára"- jelentette ki Szendrey Attila, a Deloitte magyarországi Kockázatkezelési részlegének szenior menedzsere. "A pénzintézetekkel kapcsolatos elvárások egyre sokrétűbbek, a szabályozók, minősítő ügynökségek, ügyfelek, partnerek, befektetők, és a törvényalkotók felől érkeznek. Bár valóban történt előrelépés a kockázatkezelés terén, sokkal többet kell még tenni egy olyan átfogó szemlélet kialakításához, amely hatékonyan azonosít, értékel, és kezel minden olyan kockázatot, amelyekkel a pénzügyi szolgáltatóknak szembe kell nézniük."
A Deloitte "Accelerating Risk Management Practices" című jelentése azokra a lényeges kockázatkezelési kérdésekre fókuszál, amelyekkel a pénzügyi szolgáltatóknak ma szembe kell nézniük. A jelentés szerzői kockázatkezelési igazgatókat - vagy ennek megfelelő beosztású személyeket - kérdeztek meg globális szinten 130 cégnél. Elsősorban kereskedelmi és lakossági bankok és különféle pénzintézetek vettek részt a felmérésben; eszközállományuk együttesen eléri a 21 billió dollárt.