1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kilátásba helyezettnél nagyobb mértékű helyi iparűzési adót (hipa) szedne be Gyöngyöshalász az Apollo Tyres hamarosan megnyíló gumiabroncsgyára után - írta pénteken a Világgazdaság.

Pásztor János polgármester a lapnak azt mondta, a település korábbi vezetője 2014 márciusában testületi döntés nélkül olyan kötelezettségvállalási nyilatkozatot kötött a gyárral, amelynek értelmében a cégnek az első négy évben 0,075 százalék, az ötödik évtől pedig 0,75 százalék iparűzési adót kell fizetnie.

A polgármester elmondása szerint a településen mintegy száz vállalkozás működik, amelyek a bevételük 2 százalékának megfelelő hipát fizetnek, az Apollo Tyres tehát jelentős kedvezményt kapna, a település pedig minimális adóbevételhez jutna.

Az előző polgármester arra is kötelezettséget vállalt, hogy a gyárnak nem kell építmény- és telekadót fizetnie, amelyből 200 millió forintja lehetne a községnek - tette hozzá.

A tárgyalások jelenleg zajlanak, a polgármester mindkét fél számára előnyös megállapodást szeretne elérni - írta a lap.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!