Mosóczi László, a MÁV Start frissen kinevezett vezére elmondta, hogy a kézhez kapott határozatot hétfőn munkatársaival áttanulmányozzák, a feltételeket pedig mindenképpen teljesítik. A vasúttársaság személyszállítási üzletága önálló cégként MÁV Start Zrt. néven vasárnap megkezdte működését, ebből az alkalomból vasárnap és hétfőn 33 százalékos kedvezménnyel utazhatnak az utasok belföldön, a másodosztályú kocsikon.
A vezérigazgató elmondta, a változások közé tartozik, hogy megkönnyítették a mozgáskorlátozottak utazását: egyszerűsítették az utazás igénybevételének megrendelését, és a jövőben forgalomba álló új járművek pedig alkalmasak lesznek a mozgáskorlátozottak fel- és leszállásának megkönnyítésére.
A társaság szeretné, ha a vonatok láthatóan tisztábbak lennének.
Az elmúlt egy-két hónapban új feltételekkel tendereztették meg a vonatok takarítását. Az országot öt régióra bontották, ebből háromban már lezárult a pályázat, folyamatosan kötik a szerződéseket az új vállalkozókkal, két régióban pedig a tenderezési eljárás folyamatban van.