2p

Külső szemlélő számára egyelőre csak a bozótirtás és a tereprendezés látszik a Szőregre tervezett 1,2 milliárd köbméteres biztonsági gáztároló építéséből, a projekt azonban ütemterv szerint halad - mondta el a Világgazdaságnak a beruházó és tulajdonos MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt. vezérigazgatója.

Debreceni Ferenc tájékoztatása szerint néhány hét múlva lezárul a gáztároló rétegszimulációs vizsgálata, közben készülnek a kiviteli tervek, és a hatósági engedélyezés is folyik. A fővállalkozó a Mol Nyrt., amely további mintegy ötven alvállalkozói szerződést köt majd. A megállapodások egy része a létesítmény berendezései és eszközei beszerzésére vonatkozik, ugyanis három gyűjtőállomás épül, lesz egy központi gázelőkészítő és kompresszortelep, és ezekhez a létesítményekhez csövek, nyomástartó edények, kisegítő berendezések és műszerek is szükségesek.

A másik csoport a generálkivitelezőkkel és a kisebb, speciális feladatokat végző alvállalkozókkal születik. Ilyen speciális feladat lesz 2008 elején a több mint kétezer méter mélyen lévő, természetes tároló összekötése a felszíni létesítményekkel. A májusban született szerződés és a törvény szerint 2009. december 31-ig kell a szőregi tárolót feltölteni az előírt mennyiségű gázzal. A gázbeszerzésre várhatóan tendert ír majd ki a beszerzésre törvény által feljogosított szervezet, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség.

Az E.On Földgáz Storage Zrt. mostanra nagyjából betárolta a maximális készletszintnek megfelelő 3,5 milliárd köbméter gázt öt gáztárolójába - mondta el Kutas István, a társaság kommunikációs vezetője. A hazai felhasználás 54 százalékát e tárolókból elégítik ki, ahonnan naponta 47,5 millió köbméter gáz hozható fel, maximális gázigény esetén 73 napig. A hazai tárolók gázának 9 százaléka hazai termelésből származik, 37 százaléka ukrajnai, illetve ausztriai belépésű importból, írja a Világgazdaság.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!