Louis Gallois EADS-vezér azt is elmondta a BBC-nek: fennál a veszélye, hogy a pénzügyi gondokkal küszködő légitársaságok egyáltalán nem vesznek új járműveket. Sőt, már létező megrendelések lemondásától is tartani lehet, de a menedzser szerint nem kell sok viszakozásra számítani.
Májusban az Airbus A380-as óriásgépei átadásának újabb halasztását jelentette be arra hivatkozva, hogy a 2006-ban megtervezett gyártási ritmus "nem teljesen kivitelezhető". A cég közleménye szerint idén tizenkét A380-as kiszállítása várható a tervezett tizenhárom helyett, jövőre pedig huszonegy a vállalt huszonöt helyett.
Jól is járhat a magas olajárakkal az Airbus
Jól is járhat a magas olajárakkal az EADS, az Airbus repülőgépgyártó anyacége. A vezérigazgató szerint ugyanis a drága olaj üzemanyaghatékonyabb gépek vásárlására ösztönzi a légitársaságokat, az Airbus zászlóshajója, az A380 pedig szerinte a világ legjobb gépe e tekintetben.