A lap egy, a vállalaton belül elkészített felmérésre hivatkozva közölte: mivel a sztrájkoló dolgozók erre a napra nem kapnak fizetést, illetve a géppark egy része is pihen a sztrájk ideje alatt, ezért 36 millió forint bevételkieséssel szemben 128 millió forint költségmegtakarítással számol a vállalat.
Regőczi Miklós, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója a Magyar Televízió Napkelte című műsorában csütörtökön reggel elmondta: "a BKV-nak 12 500 dolgozója van, ennek 25 százaléka nem szakszervezeti tag. (...) Azzal, hogy egy sztrájkot hányan vállalnak és hogyan még senki sincs tisztában, hiszen soha nem volt félnapos munkabeszüntetés Magyarországon."
Demszky Gábor főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a városnak óriási kárt okozna a tömegközlekedés leállása. "Ha a BKV leáll, akkor ez óránként egymilliárd forintos veszteséget okozhat az országnak."
A közlekedési vállalat belső felmérése alapján viszont nemzetgazdasági szinten 620 millió forint kárt okozhat az esetleges szeptember 4-i sztrájk, míg Budapestnek 480 millió forint kiesést jelentene a munkabeszüntetés.