2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Csak az avatott szem tud különbséget tenni a 2002-es és a 2014-es Volvo XC90-es terepjárók között, így a korai vásárlók még ma is újnak tűnő kocsival járhatnak.

636 ezer legyártott autó után a Volvo 12 éves modellciklust követően cseréli le nagy terepjáróját, az XC90-est. Nagyon ritka, hogy egy kocsi ilyen hosszú ideig a kínálatban marad, a legtöbb gyártó ugyanis 5-6 évente teljesen kicseréli modelljeit, de még ezt az időt is megfelezik egy kisebb vagy nagyobb frissítéssel.

2002-ben, amikor a Volvo XC90 megjelent, a BMW X5 és az Mercedes ML még csak az első generációiknál tartottak, 2014-ben pedig már két teljes modellváltást élt meg a két konkurens luxusterepjáró. Hogy a most leköszönő kocsi mennyire kiöregedett, azt jól jelzi, hogy belseje már szinte semmilyen rokonságot nem mutat kisebb márkatársaival.

A 7 üléses Volvo SUV ötlete még 1998-ban merült fel. A fejlesztések P28 kódnéven indultak meg az akkori Volvo S80 padlólemezén. A terv az volt, hogy minimum 50 ezer darabot tudjanak eladni a kocsiból, ezt azonban 2004 és 2007 között sikerült túlszárnyalni 85 ezres eladási darabszámokkal. Az XC90 legnagyobb piaca mi más is lett volna, mint az USA, ahol a legjobb, 2004-es évben 38,8 ezer darabot sikerült belőle értékesíteni. A kocsit 2002. január 7-én mutatták be a Detroiti Autókiállításon, és már az értékesítés megkezdése előtt 15 ezer megrendelést kaptak a Volvo értékesítők. Az XC90-es Svédország egyik legsikeresebb exportcikke lett, a legjobb években 40 millió korona értékben javította az ország kivitelét.

Az utolsó darab Göteborgban gurult le a futószalagról és ment egyenesen a szintén itt található Volvo múzeumba.

Nézegessen képeket a most kifutó modellről! Kattintásra galéria nyílik!

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!