2p

Jól kezdte az évet a Strabag: a Magyarországon is érdekelt cégcsoport építési teljesítménye - túlszárnyalva az elemzői várakozásokat - 26 százalékkal, 2,31 milliárd euróra nőtt január-márciusban.

Közép-Kelet-Európa legnagyobb építőipari csoportjának keddi közlése szerint a működési eredmény kissé javult, de a veszteség még így is 145,4 millió euró volt az első negyedévben, amely megfelel az elemzői várakozásoknak. Az év első hónapjaiban jellemzően veszteségesek az  építőipari cégek az ágazat szezonális jellege miatt.

A cégcsoport megrendelés-állománya március végén kissé csökkent az előző év azonos időszakához képest, elsősorban a líbiai zavargások miatt. Csökkent a megbízások száma Magyarországon és Lengyelországban is, míg a Benelux államokban több megrendelést kapott a Strabag.

A cégcsoport megemelte idei eredmény-várakozását, amelyet elsősorban a jó első negyedéves teljesítményre alapoz. Ez annak volt köszönhető, hogy a kedvező időjárás miatt idén korábban elkezdődhettek az építkezések. Az építési teljesítményt az eredeti üzleti tervben szereplő 13,5 milliárd euró helyett 14 milliárdra várja a cégcsoport, a kamat- és adófizetés előtti eredményre (EBIT) vonatkozó előrejelzést pedig 295-ről 320 millió euróra emelte.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!