2p

Jelentős, a vártnál nagyobb profitnövekedésről számolt be szerdán Európa két vezető autógyárcsoportja: a Volkswagen a dél-amerikai és kínai eladások gyors bővülésével, a Peugeot-Citroen szintén a távolabbi piacok jobb megdolgozásával, továbbá költségcsökkentéssel és hatékonyság-növelő intézkedésekkel ellensúlyozta az energia és a nyersanyagok drágulását.

A felzárkózó piaci keresletre tekintettel mindkét vállalat megerősítette az idei évre szóló növekedési terveit, annak ellenére, hogy Nyugat-Európában mérséklődik a vásárlási kedv, a Peugeot szerint a nyugat-európai autópiac négy százalékkal szűkülhet az idén.

A Volkswagen adózott eredménye 35,3 százalékkal 2,6 milliárd euróra, üzemi eredménye 22 százalékkal 2,12 milliárd euróra, bevétele 4,5 százalékkal 29,5 milliárd euróra emelkedett a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Az év első felében a VW az egy évvel korábbinál 5,8 százalékkal több, 3,3 millió személykocsit értékesített.

A Peugeot-Citroen adózott eredménye az első félévben a tavalyi első félévhez viszonyítva 49 százalékkal 733 millió euróra, üzemi eredménye 32 százalékkal 1,12 milliárd euróra, bevétele 1,6 százalékkal 31,3 milliárd euróra emelkedett.

Eközben a nagy amerikai gyártók egyre súlyosbodó gondokkal küszködnek a korábban igen népszerű, nagy méretű, nagy fogyasztású modelljeik iránti kereslet csökkenése miatt. Az üzemanyagárak szárnyalása és a gyengélkedő amerikai gazdaság miatt a fogyasztók egyre kevesebbet vásárolnak ezekből a típusokból.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!