2p

Hamarosan megkezdik az úgynevezett százdolláros laptop gyártását a tömegpiacra öt évvel azután, hogy az első tervek megszülettek.

Hamarosan megkezdik az alacsony költségvetésű laptop alkatrészeinek gyártását, hogy több millió terméket tudjanak piacra dobni. Korábban az ügy mögött álló szervezet bejelentette, hogy hárommillió laptop gyártásához kértek engedélyt.

Az első gépeket 2007 októberében kellene szállítani a fejlődő országokba. A One Laptop per Child (OLPC) nevű projekt illetékesei azt nem közölték, hogy mely országokban kezdik majd el az árusítást.

A BBC cikkében az áll, hogy a százdolláros (nagyjából 18 ezer forintos) laptop ötletét 2002-ben, amikor azt előterjesztették, egyszerre fogadta elismerés és bírálat. A Microsoft alapítója, Bill Gates megkérdőjelezte a tervet különösen a merevlemez hiánya és a "lapos képernyő" miatt. Mások feltették a kérdést, miért van szükség laptopra azokban az országokban, ahol a megfelelő egészségügyi ellátás sem megoldott és a vízhiány is problémát okoz.

Az Intel, amely a vetélytársnak tartott Classmate PC-t gyártja, is csatlakozott az OLPC törekvéseihez néhány héttel ezelőtt.

Az XO nevű gépet úgy fejlesztették ki, hogy az valószínűleg nem felel meg egy irodai dolgozó igényeinek, de tökéletes a gyerekeknek a tanuláshoz és a szórakozáshoz. Mivel a gépet valószínűleg sok olyan helyen használják majd, ahol nincs tanterem, a zöld-fehér színű laptopot napsütésben is jól olvasható képernyővel látják majd el.

Az XO-t Tajvanban, a világ legnagyobb laptopgyártója telephelyén szerelik majd össze. A beszállítók között olyan cégeket találni, mint az AMD, amely kisteljesítésű processzorokat biztosít a géphez. Azt egyelőre nem tudni, hogy a terméket mikor hozzák forgalomba. Az XO ára 176 dollár (körülbelül 31 ezer forint), de egyes országokban száz dollárért kívánják majd értékesíteni.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!