Az IBM szakértői szerint ma már csak az információ- és kommunikációs technológia segítségével növelhető a közlekedési rendszerek hatékonysága, kapacitása, biztonsága és rugalmassága - tartalmazza a társaság közleménye.
A cég szerint a legfontosabb trendek:
- Az autókban általánossá válnak az együttműködő közlekedést támogató érzékelő- és visszajelző rendszerek. A járművek információt cserélnek egymással és az úthálózattal: felkeményedő gázpedál figyelmezteti a sofőrt, ha nem tartja be a követési távolságot; nehezebben forgatható kormány jelzi, ha veszélyesen közel irányítaná autóját egy másik járműhöz, sőt az autók akár automatikusan megfelelő korrekciót hajthatnak végre szükség esetén.
- Általánossá válik a hangvezérlés és a vezetők beszélgetnek autóikkal. Így kapcsolhatják a gépkocsi berendezéseit, meghallgathatják SMS üzeneteiket, vagy e-mailjeiket, de az autó is nyújt szóban, fény- illetve hangjelzésekkel tájékoztatást.
- Intelligens, a forgalmi helyzetet valós időben nyomon követő, és azonnal reagáló rendszerek bevezetésével irányítják majd a lámpákat, amelyek mindig az adott körülményeknek megfelelően segítik a közlekedést. Hasonló módon szabályozzák majd a haladást a változtatható irányú sávokban. A vezetők információt kapnak a javasolt útvonalakról.
- - Az utasok mobiltelefonjaikra kapnak folyamatosan értesítést a vonatok és buszok érkezéséről vagy késéséről. A kommunikáció kétirányú: az utazóközönség tartózkodási helye alapján a közlekedési vállalatok rugalmasan tervezhetik kapacitásukat.
- Rugalmasabbá válnak a repterek: reptéri kapukat, ki- és beléptető pontokat informatikai rendszerek osztják el és irányítják optimálisan, mindig az aktuális terhelésnek megfelelően. Az egyesített légitársasági/reptéri rendszerek drasztikusan csökkentik a csomagkezelési hibákat, miközben képesek a megemelt biztonsági követelmények miatt is többszörös mennyiségű poggyász ellenőrzésére.