Az unió regionális kapcsolatokért felelős bizottságának megbízottja hangsúlyozta, hogy a százmilliárdos forrás megtöbbszöröződhet az EU más pályázati lehetőségeivel, a partnerország nemzeti támogatásával, a projekteket kidolgozó vállalkozások saját beruházási keretének felhasználásával.
Az unió Jószomszédsági programja a korábbi interregionális kapcsolatok folytatása azzal a különbséggel, hogy most már nemcsak a határ menti területek, hanem a távolabbi országrészek gazdasági együttműködését is támogatja a szervezet - mondta a képviselő.
Antonio De Blasio megjegyezte, hogy az Európai Unió együttműködési megállapodás alapján forrásokkal is segíti az idén a Kárpátok Eurorégió elnöki tisztségét betöltő Ukrajna gazdasági külkapcsolatainak erősítését, amiből az ország finanszírozni tudja a közös projektek megvalósítását.