Az üzleti és vállalkozási ügyek minisztériuma pénteken közölte: eddig 35 ezer új személyautóra érkezett lakossági megrendelés a roncsprémium-kezdeményezés alapján, ami azt jelenti, hogy minden öt új autómegrendelésből egyet a csereprogram keretében adnak fel.
A keresletélénkítő célú kezdeményezést Alistair Darling pénzügyminiszter hirdette meg az idei pénzügyi évre szóló, áprilisban beterjesztett költségvetési tervezetben. Az akció május 18-án indult el hivatalosan.
A program alapján jövő márciusig - vagy a 300 millió fontos költségvetési keret kifutásáig - kétezer font (640 ezer forint) kedvezmény jár minden olyan új autó árából, amelyet tíz évnél idősebb - 1999 augusztusa előtt üzembe helyezett - személyautók vagy 3,5 tonnánál nem nagyobb furgonok becserélésével vásárolnak. A kedvezményből ezer fontot a kormány áll, a másik ezer fontot a kereskedők adják.
Eddig 38 autómárka nagy-britanniai kereskedői hálózata csatlakozott a programhoz, köztük a legdrágább luxuskocsikat kínáló Bentley, Rolls-Royce és BMW éppúgy, mint a Daihatsu és a Suzuki, sőt a híres londoni taxikat gyártó cég, a London Taxis International is.
A kétezer fontos támogatás egyes esetekben komoly prémiumot jelenthet a tulajdonosoknak, mivel tíz évesnél idősebb személyautót - állapottól függően - gyakran alig néhány száz fontért lehet csak értékesíteni a piacon, különösen a jelenlegi súlyos recesszió közepette.
Lord Peter Mandelson, az üzleti ügyek minisztere az első megrendelési adatok pénteki ismertetése után kijelentette, hogy a cserekezdeményezés "repülőstartot vett", és máris komoly felhajtóerőt adott a személyautó-értékesítésnek.
Paul Everitt, a Brit Járműgyártók és -kereskedők Szövetségének elnöke azonban óvatosabban nyilatkozott. Everitt is "nagyon bíztató kezdetnek" nevezte az első adatokat, de hozzátette: a tényleges hatást csak néhány hónap múlva lehet lemérni.
Az autóipar a világválságtól legsúlyosabban érintett ágazatok között van: a brit szakmai szövetség legutóbbi adatai szerint az idei első negyedévben összesen 56,6 százalékkal zuhant a brit autógyártás éves összehasonlításban.