2p

Az Európai Bizottság szerdán jóváhagyta az ügyletet, így az Auchan megveheti a Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft-t, mely a hazai Cora-áruházakat üzemelteti.

Az uniós végrehajtó testület Strasbourg-ban tartott heti ülésén született döntés indoklása szerint "a bizottság által folytatott vizsgálatok megerősítették, hogy az egyesüléssel létrejött vállalatnak továbbra is számos egyéb erős versenytársa lesz, és hogy valamennyi érintett piacon elegendő számú alternatív szállító áll majd a fogyasztók rendelkezésére".

Az Európai Bizottság az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet értelmében foglalkozott a témával.

A témáról kiadott közlemény emlékeztet arra, hogy "a felek tevékenységei fedik egymást a magyarországi vegyes kiskereskedelmi üzletekben értékesített napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi piacán. A tervezett ügylet hatást gyakorol bizonyos horizontálisan érintett piacokra, elsősorban Budapest környékén. Az egyesüléssel létrejött vállalatnak azonban továbbra is szembe kell néznie a többi, magyarországi, de főleg budapesti piaci résztvevő által gyakorolt versenykényszerrel. Ezenfelül a Bizottság által folytatott vizsgálat megerősítette, hogy a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi piaca Magyarországon meglehetősen dinamikus; és az jellemzi, hogy a közelmúltban megjelent új piaci szereplők gyorsan szereztek jelentős részesedést."

A bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az ügylet nem korlátozza jelentős mértékben a hatékony versenyt az Európai Gazdasági Térségben vagy annak jelentős részén - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!