Putyin hangsúlyozta: Oroszország nincs felkészülve arra, hogy Ukrajnának 5 milliárd dollárt fizessen 5-7 évre előre a gáztranzitért.
Ukrajnának június 7-én kell rendeznie a májusi gázszámlát. Putyin szerint az eddigi tárgyalások alapján feltételezhető, hogy gondok merülhetnek fel a tartozás kiegyenlítése kapcsán. Ez azzal járhat, hogy leáll az orosz gázszállítás Európába.
Julija Timosenko ukrán kormányfő azt javasolta, hogy Oroszország 5-7 évre előre fizesse ki a gáztranzit árát, ami mintegy 5 milliárd dollár. Ukrajnának közel ugyanannyit kell fizetni az orosz földgázért. Putyin a felvetést részben azzal hárította el, hogy a globális válság idején, a földgáz árának a csökkenése és a gázkereslet mérséklődése miatt nehéz előteremteni 5 milliárd dollárt.
Napközben az Európai Bizottság elnöke kétségesnek mondta, hogy az unió segíteni tudna Ukrajnának az orosz gáz kifizetése körül várható újabb gondok megoldásában. José Manuel Barroso pénteken közölte újságírókkal: telefonon felhívta őt Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, és tájékoztatta őt arról, hogy fizetési nehézségekre számít Ukrajna részéről.
MTI/Menedzsment Fórum