Az egyebek mellett a Ferencváros jégkorongcsatapának, illetve számos utánpótlás-egyesületnek otthont adó csarnokra az OTP Bank követeléskezelő cége keres vevőt, miután a 2003-ban átadott korcsolya- és jégkorongközpont építtetői nem tudták visszafizetni a beruházáshoz nyújtott hitelt.
A komplexumot március végén írta ki értékesítésre az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. Az érdeklődők között volt a Gát György vezette befektetői csoport is. A tévéproducer elmondta, tárgyalnak a befektetésről a bankkal, ám azt cáfolta, hogy szerződéskötés közelébe kerültek volna.
A Napi Gazdaság információ szerint az elmúlt napokban új befektetői csoportok jelentkeztek, amelyek meghagynák eredeti funkciójában a csarnokot. Ezzel függhet össze az a hír, hogy az OTP Faktoring Zrt. 2007. június 22-éig új ajánlatokat vár a csarnok értékesítési pályázatára.