2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. bajai üzemében előreláthatólag az év közepéig biztosított az ott dolgozó 120 ember munkája, akik az anyacég még meglévő, vasúti biztosító berendezéseket gyártó üzletágában dolgoznak - közölte kedden Pencz Rudolf, a bajai cég gazdasági igazgatója.

Az elmúlt évben kapott több mint egymilliárd forintot kitevő megrendelés teljesítése előreláthatólag június végére fejeződik be, és akkor lehet arra számítani, hogy a felszámoló értékesíti az üzletágat - mondta a gazdasági igazgató.

A vasúti biztosító berendezés üzletágban a hitelezői értekezlet hozzájárult ahhoz, hogy a meglévő, mintegy egymilliárd forintot kitevő rendelésállományt a dolgozók elkészítsék. Az eredeti elképzelések szerint március végéig tartott volna a megrendelések teljesítése, mely néhány hónappal meghosszabbodik és június 30-ig fog tartani. Ezek a berendezések meghatározó részükben a MÁV-hoz kötődő rendelések

Pencz Rudolf elmondta, hogy szakmai befektetőnek szeretnék eladni a gyáregységet, hiszen változatlanul az a törekvés - melynek sikerére jó esélyt lát -, hogy a bajai üzem mint működő üzletág kerül értékesítésre.

A jármű üzletágat októberben nyilvános árverésen értékesítette a felszámoló, melyet a Ganz Skoda Közlekedési Zrt. vásárolt meg és működteti tovább. A fővárosban dolgozók nagyobb részét, és a Transelektro bajai üzeméből elbocsátott dolgozók egy részét az új cég tovább foglalkoztatja.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!