2p

Az új, kompakt Audi A3 Cabrioletet Győrött, az Audi Hungária Motor Kft.-nél szerelik össze ez év végétől - közölte Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után pénteken Budapesten.

Gyurcsány Ferenc elmondta: az Audi Hungária igazi sikertörténet, és a magyar ipar egyik zászlóshajója. Az Audi motor-, és szerszámgyártás, a jármű összeszerelés, és a fejlesztési központ jelenléte alapvetően határozza meg a magyar ipar jövőjét.

A kormányfő kiemelte, hogy az Audi 2011-ig jelentős, "kétszámjegyű millió eurós" beruházást tervez Magyarországon, amelyhez a magyar kormány a szokásos beruházási támogatást nyújtja, ám a részleteket csak szeptemberében hozzák nyilvánosságra.

Rupert Stadler közölte: az Audi 3 Cabrioletet ez év végén mutatják be a nyilvánosságnak, míg piaci bevezetése 2008 tavaszán várható.

Rupert Stadler közölte: a döntés, hogy az új autót Győrben szereljék össze nem volt nehéz, mert a jól képzett munkások, a versenyképes költségszerkezet is vonzóvá tette a telephelyet. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy jövőre hány Audi 3 Cabriolet hagyja el a győri gyártósort, mivel a gyártást elsősorban a kínálattól teszik függővé.

Az Audi Hungáriánál 1998-ben kezdődött a járműgyártás a TT összeszerelésével, amiből azóta több mint 300 ezer készült el. Az idén több mint 50 ezer járművet - TT-t és Roadstart - gyártanak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!