2p

A Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Cronopont Kft.-nek a Magyar Posta Zrt. elleni kérelmét, amelyben jogellenesnek minősítette azt, hogy őt, mint az első postai kerékpár tender győztesét azért zárta ki az ajánlatkérő a másodikból, mivel korábban súlyos szerződésszegést követett el - a határozat a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2007 áprilisában a Cronopont Kft. szerződést kötött Krepan típusú kerékpárok és utánfutók szállítására a szlovén Business Intermediation Matevz Fortuna s.p. nevű céggel. A szerződésben az is szerepelt, hogy a kerékpárokat a Magyar Posta fogja használni. A Magyar Posta kerékpártendere csak az év augusztus utolsó napján jelent meg.

A két ajánlattevő közül a Cronopont Kft. lett a nyertes, amelynek 2007 utolsó napjáig 100 darab, majd 2008. szeptember 30-ig további 4.688 darab kerékpárt és 30 utánfutót kellett leszállítania. Az első szállítást követően a szlovén gyártónak nem volt elég alkatrésze a további kerékpárok összeszerelésére, ezért a nyertes cég az összeszerelést az esztergomi Neuzer Kft.-hez helyezte át.

A Magyar Posta 2008. május közepén a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, kifogásolva a szerződésbe foglaltak egyoldalú módosítását. A döntőbizottság azonban nem hozott érdemi döntést, mivel a jogorvoslat elkésett. A Magyar Posta végül 2008. július 24-én elállt a szerződéstől, majd új közbeszerzést hirdetett. A Cronopont Kft. hiába akart teljesíteni, a kerékpárokat a Posta nem fogadta el.

A második, kétfordulós közbeszerzésen - a közbeszerzési törvény egyik passzusára hivatkozva - a Posta kizárta az ajánlattevők köréből a Cronopont Kft.-t. A törvény hivatkozott része úgy szól, hogy nem tehet ajánlatot az, aki három éven belül lezajlott közbeszerzésen, a szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte. Most viszont a Cronopont Kft. fordult a Közbeszerzési döntőbizottsághoz a kizárás ellen. A döntőbizottság szerint azonban egyértelműen megállapítható a Cronopont Kft. jogsértése, ezért a kérelmét elutasította.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!