3p

Hamarosan kiderül, ki veheti meg a MÁV Cargót, kedden születik döntés a részvények értékesítésére kiírt pályázatról. Négy jelölt kötelező érvényű ajánlatot adott be.

A MÁV Zrt. május 29-én tette közzé a nyilvános kétfordulós pályázati felhívását a MÁV Cargo Zrt. részvényeinek értékesítésére, az ajánlatokat a 29 milliárd 533 millió 147 ezer forint össznévértékű, az alaptőke 100 százalékát képviselő részvényekre kellett benyújtani. Az első szakaszban az indikatív ajánlatokat július 23-án, a másodikban a kötelező érvényű ajánlatokat október 19-én kellett beadni.

Az első szakaszban tizenkét pályázó jelezte részvételi szándékát a MÁV Cargo Zrt. privatizációjában, melyek közül a második fordulóba hét társaság, illetve konzorcium került. A versenyben lévő jelöltek közül - a Cargo Central Europe konzorcium, a Grampet S.A., a Magyar Rail Cargo Vagyonkezelő Kft., az MC Solution konzorcium, a New World Resources Transportation B.V., a Rail Cargo Austria AG és a GYSEV Zrt. konzorciuma, valamint a Spedtrans és a Slavia Capital konzorcium – négy pályázó adott be a második szakaszban kötelező érvényű ajánlatot. Az amerikai szakmai és angol pénzügyi befektető alkotta Cargo Central Europe Konzorcium, a holland pénzügyi és cseh szakmai befektetőből álló New World Resources Transportation B.V., továbbá az osztrák érdekeltségű Rail Cargo Austria és a GySEV Zrt. konzorciuma, valamint a szlovák Spedtrans és a Slavia Capital konzorciuma közülük hirdet majd nyertes a MÁV Zrt. tulajdonosaiból álló bíráló bizottság.

A MÁV tájékoztatása szerint az árajánlatokat tartalmazó lezárt borítékok a pályázati anyagok beérkezését követően közjegyzői letétbe kerültek, és jelenleg is ott vannak. A pályázóknak az árborítékok bontása előtt lehetőségük nyílik a borítékok sértetlenségének ellenőrzésére. A MÁV ZRt. Értékelő Bizottsága csak ezt követően bontja fel a borítékokat és kezdi meg az árajánlatok értékelését.

A MÁV ZRt. a pályázat második fordulójában a munkavállalói vállalásokat (max. 10 pont) és az ajánlati árat (max. 90 pont) értékeli. A pályázóknak - a sajtóban megjelent értesülésekkel ellentétben - a pályázat második fordulójában szakmai terveiket már nem kellett bemutatniuk, az az első fordulós értékelés része volt.

A MÁV ZRt. igazgatósága 2007. november 27-én az Értékelő Bizottság javaslatának megismerése után dönt a pályázatok érvényességéről és a munkavállalói pontokról. Az árborítékok bontására - közjegyző jelenlétében - csak a munkavállalói pontok kiosztása után kerül sor, így az értékelés transzparenciája biztosított.

A MÁV Cargo Zrt. 2006-ban 93 milliárd forint árbevételt és 2,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. A társaság tavaly megközelítően 47 millió tonna árut szállított, ami 6 százalékos teljesítménynövekedés az előző évhez képest. Az idén az első nyolc havi adatok alapján a társaság a múlt évi 9,28 milliárd árutonnakilométert és 47 millió tonna elszállított
árut meghaladó teljesítményt vár az év végéig.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!