Az M6-ost 2010-ig megépítik Pécsig. Galéria a dunaújvárosi hídról!
A spórolós sztrádaépítés első eleme az volt, hogy magát a kivitelezési költségeket lecsökkentették. Míg pár éve nem volt ritka a 2-2,5 milliárd forintos kilométerár sem, addig az M7-es utolsó szakasza, a 34 kilométer hosszú, Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közti rész csak 1,5 milliárd forintból épül majd a tervek szerint.
Emellett az autópálya-építési tervek is jelentősen tompulnak majd. A tavaly pedzegetett változás az idén valósággá vált: autópályák helyett ugyanis autóutakat építtet majd a kormány. Az Országgyűlés előtt lévő új autópálya-törvényben - a már meglévő sztrádák folytatását (az M6, az M7 és az M3 autópályákról van szó) kivéve - nem tervez ekkora ívű beruházást a kormány.
M6: ésszerűsített projekt
Ha ez nem lenne, akkor a most az Érdi tetőtől Dunaújvárosig tartó szakasz nem épülne tovább Szekszárdig. Az eredeti tervek ugyanis arról szóltak, hogy a pálya Szekszárdtól Bólyig tartott volna, pécsi bekötéssel, a kettő közötti 67 kilométert azonban parlagon hagyták volna. Ehhez képest 2010 tavaszáig az alábbi ütemben épül majd meg az M6-os.
Leér Pécsig 2010-ig
Szekszárd és Bóly között a 43 kilométeres szakaszról szóló közbeszerzés részvételi szakasza lezárult. A minisztérium napokon belül kiválasztja az öt pályázó közül azt a hármat, amelytől ajánlatot kér - mondta Kóka. Még az idén nyáron kihirdetik a győztest, akinek az ősszel-télen már el kell kezdenie a beruházást. Az átadásra 2010 tavaszán kerül majd sor.
A Dunaújváros és Szekszárd közötti 67 kilométer megépítéséről az ősszel írják ki a tendert, a területszerzés pedig 2008 tavaszán indulhat meg. Az utolsó szakasz, amely hazánkat a páneurópai folyosót illetően kötelezi, a Bóly és az országhatár közötti 19 kilométer. Itt arra tesz a kormány ígéretet, hogy mire a horvát fél elér idáig az építkezésben, addig a magyar szakasz is megépül.
F. Szabó Emese
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Kezdődnek a nagyobb autópálya-felújítások
A programutak írmagját is eltörli a kormány
Kiválasztotta privatizációs tanácsadóját az ÁAK
Százmillióval több jut sztrádafelújításra idén