1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyar Telekom megalapozatlannak tartja azt a keresetet, melyet két kisrészvényes nyújtott be a bíróságnak, kérve az áprilisi éves közgyűlés határozatainak felfüggesztését.

Két magyar kisrészvényes keresetet adott be a Magyar Telekom ellen május 23-án, kérve a bíróságtól a 2008. április 25-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését, ideértve az osztalékfizetésről hozott határozatot is - közölte a távközlési társaság hétfőn.

A Magyar Telekom álláspontja szerint a kereseti kérelem megalapozatlan, és a társaság mindent megtesz ezen álláspontja érvényre juttatásának érdekében. Az osztalékfizetés a részvényesek döntésének megfelelően, a társaság által korábban közétett időben meg fog történni - áll a közleményben.

A cég közölte azt is, hogy a Magyar Telekom ellen a közelmúltban ugyanezen két kisrészvényes érdekkörébe tartozó társaságok keresetet nyújtottak be a társaság telefonos ügyfélszolgálati központjainak üzemeltetésére szóló szerződésük Magyar Telekom általi felmondása miatt.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!