2p

Valószínűleg néhány héttel később fogja megtenni első útját a Boeing 787 Dreamlinere, bár még mindig 2008 közepére tervezik a gép forgalomba állítását - közölte a repülőgépgyártó vezetője.

"Várhatóan jövő év augusztus végén fog először felszállni a 787-es, ha a gép elkészül akkorra. Ha mégsem így történne, elhalasztjuk az első repülést szeptember közepére" - közölte Scott Carson a párizsi légikiállításon.

"Legfeljebb két hetes késéssel mutatjuk be a Dreamlinert a világnak" - mondta, hozzátéve: reményeik szerint az első gépet már jövő év május 8-án szállítani tudják - jelentette az AFP hírügynökség.

A repülőgép súlyával és az előszerződésekkel kapcsolatos problémákat firtató kérdésre Carson azt a választ adta, hogy a komoly nehézségekről szóló híresztelés túlzás.

A Boeing a párizsi légishow-n közölte, hogy idén felülkerekedett európai riválisán, mivel kétszer annyi rendelése van 429 gépre, mint az Airbusnak, amelytől csak 201 gépet rendeltek.

Korábbi sajtóhírek szerint a Dreamliner darabjainak illesztési hibája okozott problémákat. A cég szóvivője akkor úgy nyilatkozott, hogy egy 0,3 hüvelykes rés volt az orr bal oldala és a pilótafülke között, ám ennek semmi kapcsolata nincs a repülőgép törzsével.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!