2009. január 9. 06:04

Elhalasztotta a két országos kereskedelmi rádió - a Sláger és a Danubius - idén novemberben lejáró koncessziójának megpályáztatását a médiahatóság - értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki ülése után az egyik tagtól az MTI. Az ORTT elnöke szerint törvénytelen döntés született.

A médiahatóság tagjának közlése szerint - kétharmados többséggel felkarolva a Fidesz által delegált Szalai Annamária javaslatát - úgy döntöttek: addig nem lépnek az ügyben, amíg az Alkotmánybíróság nem hozza nyilvánosságra a decemberi médiatörvény-módosítás normakontrolljának eredményét. Törvénysértőnek nevezte az MTI megkeresésére a döntést Majtényi László, az ORTT elnöke, aki - mint mondta - a napokban közzé is teszi az ügyben megfogalmazott különvéleményét.

A hatályos médiatörvény egyetlen újrázást tesz lehetővé, valamint előírja, hogy a koncesszió lejárta előtt 12 hónappal meg kell pályáztatni a jogosultságot. Ezt tavaly november közepén meg kellett volna tennie a testületnek, de az óév utolsó napján lejárt frekvenciamoratórium miatt erre csak most lett volna mód - mondta. Majtényi László hozzátette: kezdeményezni fogja a kérdés ismételt napirendre tűzését, és nem gondolja, hogy "örökkön örökké érvényben maradna" a most hozott döntés.

A parlament által négypárti egyetértésben, nagy szótöbbséggel elfogadott médiatörvény-módosítás lényege, hogy kétharmados többséggel az ORTT döntene ugyan a műsorszolgáltatási jog megújításáról, ám ezt nem a médiahatóság belső - kormánypárti és ellenzéki arányokat kiegyensúlyozó - metódusával, hanem a parlamenti frakciók létszáma alapján számítanák. További újdonság lesz a módosítás hatályba lépése esetén, hogy a súlyos törvényszegés a jogosultság megújításának kizáró körülménye lenne. 

Aláírás előtt a szöveget előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalta december végén az államfő, aki akkor információs és a sajtószabadságot illető aggályait hangoztatta.

MTI/Menedzsment Fórum