A szakszervezetek január 29-éig egyeztetnek a menedzsmenttel, és igyekeznek meggyőzni a vállalat vezetését arról, hogy nincs szükség a 350 fős csoportos létszámleépítésre - mondta el Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSzSz) elnökségi tagja.
A döntés elhalasztását megerősítette Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs és értékesítési vezérigazgatója is.
Pénteken délelőtt folytatódik az egyeztetés a hétfői sztrájkra készülő szakszervezetek és a cégvezetés között.
Négy BKV-s szakszervezet hétfőn hajnali 4 és déli 13 óra között tervez sztrájkolni, elsősorban a munkakörülmények romlására, a létszámleépítésekre és az esetleges járatritkításokra hivatkozva.
Később dönt a leépítésről a BKV
A szakszervezetek kezdeményezésére egy hónappal későbbre, január 29-re halasztotta a létszámleépítéssel kapcsolatos döntését a Budapesti Közlekedési Zrt., ennek megfelelően a sztrájk is elmarad - tudta meg az MTI a legnagyobb szakszervezeti szövetség elnökségi tagjától pénteken.