2p

Szakmai egyeztetés elé került a stratégiai vállalatokról szóló törvény normatervezetének szövege. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által vezetett munkacsoportnak augusztus 28-áig kell a kormány elé terjesztenie a hazai stratégiai cégek felvásárlását kontrolláló jogi szabályozásról szóló törvénytervezetet, tudta meg a Világgazdaság.

A törvénytervezet megalkotására július közepén adott utasítást Gyurcsány Ferenc azt követően, hogy ellenséges felvásárlási kísérletnek minősítette az osztrák olajcég, az OMV lépéssorozatát, amelynek célja a magyar olajipari Mol-ban lévő tulajdonának jelentős növelése volt.

A miniszterelnök akkor elmondta, hogy olyan szabályozás előkészítésére kérte fel az igazságügyi minisztériumot, amely biztosítja, hogy azok a vállalatok, amelyek külföldi állam közvetlen vagy közvetett irányítása alatt állnak, ne szerezhessenek irányítást a Magyarország számára stratégiailag fontos cégekben és üzletágakban.

Az új szabályozás lehetővé teszi majd a céltársaságban befolyást szerzők, illetve e szektorban érdekelt kisbefektetők megfelelő tájékozódását.

A törvénytervezetet az uniós jogi szabályozással és elvárással összhangban alakítják ki a szükségesség, arányosság és a diszkriminációmentesség követelményének megfelelően. A törvényalkotási folyamban az Európai Bizottságot is tájékoztatják, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!