2p

A Vodafone Magyarország mobilszolgáltató vállalat és az E.On Hungária egyaránt a Sanoma Budapestet bízta meg márkamagazinjaik elkészítésével. A kiadó hat éve működő Márkamagazin üzletága ezzel újabb két fontos tendert nyert el.

Augusztusban jelent meg először a Sanoma készítésében a kívül-belül megújított „One” című magazin, amelyet a Vodafone előfizetői kapnak kézhez minden hónapban. Az E.On Hungária „E.On Világ” márkamagazinja pedig egy vállalaton belülre készülő dolgozói kiadvány, amelyet az energiaszolgáltató munkatársai szeptemberben olvashatnak. Mindkét magazin esetében a Sanoma Budapest gondozza a teljes magazinkészítési és -kiadási folyamatot.

„A One című Vodafone-magazin egy már létező kiadvány, amelyet most tartalmilag és vizuálisan is megújítunk. Az a célunk, hogy a márkamagazint, valamint a magazin online verzióját és hírlevelét magas színvonalon üzemeltessük, és a célcsoport egy ténylegesen hasznos, szórakoztató magazint kapjon a kezébe, illetve érjen el a weben” - nyilatkozta a tender elnyerésekor Ritter Tamás, a Sanoma Budapest Marketing Partnership igazgatója.

Az ősszel megjelenő „E.On Világ” az E.On Hungária csoport elsőszámú kommunikációs eszköze lesz, amely eléri a vállalat valamennyi munkatársát. „Az E.ON Hungária csoport munkatársi újságja központi szerepet kap a vállalat belső kommunikációs tevékenységében, a cégcsoport munkatársainak integrálásában, vagyis a vállalati kultúra alakításában” -  nyilatkozta Ritter Tamás.

A Sanoma a márkamagazinok elkészítéséhez teljes szakember-gárdát biztosít, így szerkesztőket, szakújságírókat, művészeti vezetőket, tördelőket, fotósokat, olvasószerkesztőket, csakúgy, mint a komplett piackutatási és a nyomdai hátteret, áll a társaság közleményében.

„Anyacégünknek harmincéves nemzetközi márkamagazin-készítési tapasztalata van, ismerjük a trendeket, a változó médiafogyasztási szokásokat. Pontosan tudjuk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem” – közölte Kricsfalussy Ákos projectvezető.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!