2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kétszer egymillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-t, miután szabálytalanul folytatott le hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást két autópálya-mérnökségre.

Az első az M7-es autópálya eszteregnyei mérnöksége miatt indult. Az előzményekhez tartozik, hogy az NA még 2004 júniusában szerződést kötött a Metróber Kft.-Óbuda-Újlak Rt. konzorciummal az M7 autópálya Balatonkeresztúr és Becsehely közötti szakasza tervezési-kivitelezési munkáinak mérnöki felügyeletére.

Időközben kiderült, hogy az említett helyen autópálya-mérnökséget kell építeni, és miután a közbeszerzési törvény az előre nem látott kiegészítő beruházásokra megengedi a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, eszerint folytatták le rá a közbeszerzést.

A KDB más véleményen volt

A döntőbizottság viszont úgy vélte, hogy a mérnökségi telep megépítése már az első szerződés megkötésekor is nyilvánvaló volt, hiszen az autópályákon 60 kilométerenként kötelező ilyet létrehozni. Legfeljebb a konkrét hely lehetett kétséges, de ettől függetlenül az objektum mérnöki felügyeletét már az első szerződésbe is bevehették volna. Miután ezt nem tették meg, le kellett volna azt választani az első szerződésről, és nyilvános közbeszerzésen meghirdetni. Az autópálya és egy mellette épülő létesítmény ugyanis nem függ annyira szorosan össze, hogy ebből a szempontból együtt kelljen kezelni.

Fonyódnál is ugyanez történt

Ugyanez a történet játszódott le az Ordacsehi és Balatonkeresztúr közötti szakaszon, a fonyódi mérnökséggel kapcsolatosan. Ott a mérnöki felügyeletre eredetileg az Utiber Kft.-vel kötött szerződést az NA Zrt., amit most kiterjesztett a mérnökség építésére is.

A döntőbizottság mindkét ügyben egy-egy millió forintra bírságolta az NA Zrt.-t, de a másodszor megkötött szerződéseket érintetlenül hagyta.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!