2p

Tavaly mintegy 200 milliárd forint forgott ténylegesen a hazai hirdetési piacon a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) becslései szerint - erről Skriba Judit, a szakmai szervezet ügyvezetésének tagja beszélt a Napi Gazdaság című lap által szervezett csütörtöki budapesti konferencián.

Mindez azt jelenti, hogy míg 2000-ben a fele, addig tavaly a harmada volt a listaáron számított költségnek a tényleges kiadás; miközben a lakosonkénti 92 amerikai dolláros költés a volt szocialista országok között "előkelő helyet" jelent, uniós viszonyításban volna még mit növekednünk - mondta.

Az ismertetett adatok szerint az Egyesült Államokban 544, Nagy-Britanniában 427, Németországban 263 dollár ez a mutató, ezzel állítható szembe Bulgária 55, Csehország 78, Szlovákia 56 vagy Románia 43 dolláros adata.

Skriba Judit szólt arról is: a 2008-as adatok azt mutatják, hogy a televízió reklámpiaci részesedése egy év alatt 40,1-ről 39 százalékra, a sajtóé 36,2-ről 34,5 százalékra csökkent, míg a rádiós piac minden ténylegesen elköltött száz forintból 5,1 helyett 5,8-at, az online pedig 7,5 helyett kereken tizet szívott fel; a közterületi reklám aránya fél százalékkal, 10,2-re mérséklődött, míg a moziköltés minden kétszázötvenedik forintot vitt el.

Novák Péter, az MRSZ alelnöke arról beszélt az eseményen: az online piac fejlődése 43 százalékos eredményt mutat; ezen belül a legdinamikusabban a keresőmarketing bővült, de a "hagyományos" online reklám is 30, az e-mailes pedig 50 százalékkal bővült tavaly az előző évihez képest.

A szakember megemlítette: az idei évre nulla és tíz százalék közötti online hirdetési növekedésre számítanak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!