Eszerint az elmúlt hat hónapban 960 ezer cég, illetve egyéb szervezet juttatott üdülési csekket a dolgozóinak, miközben 2006 első felében csak 471 ezer volt ez a szám - közölte sajtótájékoztatón Karácsony Mihály. Ezzel egyidejűleg 15 milliárd forintról 20 milliárd forintra nőtt az eladott üdülési csekkek értéke - tette hozzá.
Az alapítvány elnöke elmondta, hogy az idén már 8,6 milliárd forintot hagytak a turisták a magyar idegenforgalmi szolgáltatóknál üdülési csekk formájában, a 2006 első félévi 3,7 milliárd forinttal szemben.
Arról is beszámolt, hogy a főváros és a Balaton parti megyék után Heves megye a rendszer legnagyobb kedvezményezettje. Ugyanis amíg a megye gazdálkodói 250 millió forintért vásároltak üdülési csekket alkalmazottaik számára, addig a megyébe érkező turisták az utalványokat felhasználva 546 millió forintot fizettek ki Hevesben.
Ez az elfogadó helyek nagy számának is köszönhető. Hiszen például Nógrádban, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Komárom-Esztergom megyékben összesen nincs annyi üdülési csekk elfogadó hely, mint egyedül Hevesben. Utóbbi 610 szolgáltatót jelent - mondta Karácsony Mihály.