1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Csupán 32 új megrendelés futott be Airbus repülőgépre idén május végéig, 21 rendelést pedig lemondtak az ügyfelek, közölte a gyártó EADS.

A nyugat-európai légi-, hadi- és űripari csoport 2009 egészére korábban legkevesebb 300 új megrendelésre számított. A cég szerint a visszaesés oka a légi közlekedést is erősen sújtó gazdasági válság.

Az EADS bevételének kétharmadát kitermelő Airbus gépekből 2009 első negyedévében a tavalyinál héttel kevesebbet, 116 darabot szállítottak le. Tavaly egész évben 483 Airbust adtak át a megrendelőknek.

A legnagyobb európai repülőgépgyártó nyeresége 40 százalékkal csökkent az első negyedben; 170 millió euróra olvadt az egy évvel korábbi 285 millió euróról. A bevétel 8,5 milliárd euróra esett a 2008 első negyedévében elért 9,9 milliárdról.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!