A Fejér, Komárom, Esztergom és Veszprém megyét magában foglaló térségen belül a félév végén a legtöbb regisztrált álláskereső, a nyilvántartott munkanélküliek kétötöde, csaknem 14 ezer állástalan, Fejér megyében volt. A legkevesebb, mintegy 7,5 ezer pedig Komárom-Esztergomban - tette hozzá Jankóné Szépe Mónika.
A tartósan munkanélküliek számának alakulásában is Fejér megye vezet, az egy évnél hosszabb ideig állást keresők több mint kétötödét ott regisztrálták, s jelenleg is ott tartják számon.
Ugyancsak Fejérben volt az év első felének végén a legmagasabb a pályakezdő állástalanok száma. Míg az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva a régió két megyéjében mérséklődött, Fejérben nem csökkent a számuk, ott még midig 839 fiatal szerepel a munkaügyi nyilvántartásokban.
Az állástalanoknak csaknem négy és félezer új - a régebben bejelentettekkel együtt 8 és félezernél több - munkahelyet kínálnak a térségben: kétötödüket Komárom-Esztergom megyében, a többit fele-fele arányban a régió másik két megyéjében.