A Magyar Közút Kht. (MK Kht.) idén 23,8 milliárd forint támogatást kap az Útpénztárból a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal (KKK) kötött támogatási szerződés alapján. A forrás kétmilliárd forinttal kisebb a tavalyinál, ami nominális csaknem 9, az inflációt is figyelembe véve viszont 16 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi támogatási kerethez képest. László Sándor, a társaság vezérigazgatója ennek ellenére úgy véli, hogy a kisebb költségvetés ellenére idén több munkát végeznek el az utakon, mint tavaly, mert a társaság folyamatos hatékonyság javulása és az enyhe tél nyomán felszabaduló források ezt lehetővé teszik - áll a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A hatékonyságjavulás jól tetten érhető abban, hogy 2006-ban a társaság mintegy 1,9 milliárd forintos eredménnyel zárt, holott üzemeltetési feladatainak maximálisan eleget tett. A tavalyi munkákon még nem érződik az enyhe tél hatása, hiszen az év elején a tél éppen olyan hosszúnak s keménynek bizonyult, mint amilyen enyhe volt a november és a december.
A 2005-2006-os télen felhasznált 132 609 tonna sóval szemben az idei szezonban csak 19 532 tonnát szórt ki a társaság, és nem egészen háromezer tonna érdesítő anyag, illetve 796 ezer liter oldat felhasználása is sokkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A síkosságmentesítési feladatok ellátásához ötödannyi munkát kellett végezni, mint egy évvel ezelőtt. A karbantartás is kevesebb pénzbe került, az egy
évvel korábbi 11 ezer tonna kátyúzó keverékkel szemben idén kevesebb, mint hatezer tonnát kellett csak bedolgozni.
Ugyanakkor a burkolaton kívüli területek takarítására 80 százalékkal több energiát fordított a társaság, mint egy évvel korábban. A műtárgyak és közvetlen környezetük, valamint az úttartozékok tisztítását háromszor-négyszer, a vízelvezető rendszerek, padkák, árkok és átereszek tisztán tartását pedig kétszer akkora kapacitással végezték, mint az előző téli időszakban. Ugyancsak nagyobb figyelmet tudtak fordítani a területi igazgatóságok az út menti, forgalom biztonságát zavaró növényzet eltávolítására.