2p

Kiemeltnek minősítette a Ferihegyi repülőtér fejlesztésének hatósági ügyeit a kormány; az intézkedés azt jelenti, hogy a beruházás esetében is lehetőség lesz a soron kívüli engedélyeztetésre, illetve a rövidebb határidők alkalmazására.

Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: a repülőtér az Európai Bizottságtól tavaly egymilliárd forint pályázati forrást nyert el, ennek segítségével az utasforgalmi rendszerek fejlesztését és a biztonság növelését lehet megvalósítani.

"A forrásokból új poggyászfelvevő rendszert és repülőgépállásokat építenek, illetve korszerűsítik és racionalizálják az utasbeszállítást, többek között a terminálok közötti átjáró építésével" - fejtette ki Daróczi Dávid.

Tájékoztatása szerint a kormány a gyorsabb ügymenet érdekében kijelölte az eljáró hatóságokat, szakhatóságokat, így például a terminálok közötti átjáró esetében nem a XVIII. kerületi, vagy a vecsési jegyző, hanem a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal adja ki az építési engedélyt.

A kormánydöntéssel kapcsolatosan a szóvivő emlékeztetett arra, hogy a kabinet tavaly áprilisban kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a 4-es metró beruházásának közigazgatási hatósági ügyeit, a nap folyamán tartott kormányülésen pedig a miniszterek elfogadták a metróberuházás előrehaladásáról szóló jelentést.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!