Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Kiemelt beruházásnak nyilvánította az új ferencvárosi labdarúgó-stadion építését rendeletével a kormány - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányrendelet július 30-án lép hatályba.

A Közbeszerzési Értesítő július 20-ai száma szerint az Újlak Mérnökiroda Kft. végezheti a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kiírt, az új stadion felépítéséhez kapcsolódó kivitelezési pályázat előkészítését.

A kivitelezői pályázat előkészítésén túl a nyertes feladata egyebek mellett az ütemterv összeállítása, közreműködés a módosított építési engedélyhez szükséges szakhatósági és közműengedélyek beszerzésében.

A Közbeszerzési Értesítő szerint a munka becsült ellenértéke 24,8 millió forint volt. A nyertes 23,9 millióért vállalta a feladatot.

Április elején a Magyar Közlönyben az jelent meg, hogy a magyar állam értékesíti a Ferencváros Üllői úti ingatlanának azt a részét, amelyre nincs szükség a nemzetközi mérkőzések megrendezésére alkalmas stadion építéséhez.

Emellett a nemzeti fejlesztési miniszternek gondoskodnia kell a labdarúgó-stadion létesítéséhez szükséges terület sporttevékenységet szolgáló hosszú távú hasznosításáról.

Tavaly december 23-án jelent meg, hogy az állam nettó ötmilliárd forintért visszavásárolja december 31-ig az Üllői út, Könyves Kálmán körút találkozásánál lévő FTC-ingatlant a tulajdonos Kevin McCabe-től úgy, hogy a vételár kifizetésekor az állam érvényesíti a tulajdonossal szemben fennálló, elmaradt stadionfelújításból származó 1,2 milliárd forintos követelését.

A Fradi-pálya 2008-as értékesítése kapcsán Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tavaly márciusban tett feljelentést.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény legfőbb célja a hatósági engedélyezési eljárások felgyorsítása, az ügyintézési határidők csökkentése. A törvénynek közvetlenül az ügymenet gyorsítását szolgáló szabályai mellett az egyes hatósági és szakhatósági hatáskörök kormányrendeletben egyedileg történő telepítése is a szakszerűséget és a gyorsaságot kívánja elősegíteni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.