2p

Közel hárommillió dollárból, zöldmezős beruházásban repülőgép összeszerelő és karbantartó üzemet épít az Egyesült Államokban a kecskeméti Magnus Aircraft, a cég vezetői már megkezdték a tárgyalásokat a texasi Fredericksburgban.

A magyar repülőgépgyártó csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2,8 millió dollár befektetés mellett a gyártási, összeszerelési tudástranszfernek köszönhetően az amerikai piacon is megjelenhetnek a Magnus repülőgépei.

A befektetés részeként a Magnus Pilot Academy vészhelyzeti képző központ is megkezdi működését 2017. március 1-jén.

Ezeket a gépeket tesztelik Budapesten

A Szövetségi Légügyi Hatóságtól (FAA) a Magnus már megkapta az engedélyt a Fusion 212 típusú benzinmotoros repülőgép amerikai sorozatgyártására, az engedély kiadásához még egy helyszíni szemle szükséges. A gyártó számításai szerint a 2017-es üzleti évben 30-35 darab Fusion 212-est adhatnak el az amerikai piacon.

Korábban a Magnus Kínával is megállapodott egy ottani végszerelő és karbantartó üzem felépítéséről. A kecskeméti székhelyű társaság a 2015-ös évet 69,8 millió forintos árbevétel mellett 7,2 milliós üzemi veszteség és 9,2 millió forint adózott veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban 15 milliós adózás utáni vesztesége volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!