Távol-keleti befektetőket is várnánk
Hagyományos részvevője a nemzetközi delegációknak a magyar élelmiszeripar, nincs ez másképp most sem. Konkrét üzleteket remél a látogatástól a Hortobágyi Lúdtenyésztő, a Vajai Zöldség gyümölcs Kft. és a Wunderlich Pincészet. A kínai élelmiszerpiac még sokáig kielégíthetetlen és európai mércével nézve is igen nagy, nem csak a késztermékeket, de a termelési technológiákat illetően is.
Talán meglepőnek tűnhet, hogy vagyonvédelmi cégek is utaznak, ám az érintettek azt mondják, hogy a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan hamarosan több száz kínai cégnek lehet szüksége ilyen szolgáltatásra, nem csak Ázsiában, hanem Magyarországon is. A látogatás során például pont kerülhet a budapesti ASIA Center bővítésére, amely ingatlan ugyan osztrák kézben van, de kizárólag a keleti cégekre épít.
Turizmus és a kínai befektetők
Nagy reményeket fűznek a delegáció tagjai az idegenforgalomhoz, a kínai csoportos utazások úti céljai között ugyanis 2003 óta szerepel Magyarország, ekkor került sor - hazánk számára elsőként Európában - az ADS (Authorized Destination Status) egyezmény aláírására, ennek köszönhetően Magyarország bekerült a kínai turisták számára engedélyezett célországok közé.
2006-ban már 21 923 főre nőtt a vendégek száma az előző évhez képest és a legfrissebb adatok szerint a kínai turisták utazási kedve mellett az itt eltöltött napok száma is növekedett: 2007 első öt hónapjában 11,5 százalékkal nőtt a kínai turisták tartózkodási ideje Magyarországon. A Turizmus Zrt-nek, az Atlas World Travelnek, a Locomotiv Travelnek és a CM Travel Utazási Irodának (Masino Kft.) célja egyértelműen a kínai utazási kedv fellendítése, Magyarország turisztikai bemutatása.
A kínaiakra immár mint potenciális befektetőkre is egyre többen tekintenek Mezőkövesd Város Önkormányzata Zsórifürdőt és a gyógyvízre építhető fejlesztéseket ajánlja majd a kínai partnerek figyelmébe. Hasonló indokkal csatlakozott a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. is, Debrecen Önkormányzata ugyanis a minap közölte, hogy eladják a város repülőterét. Szeptember 6-án Sanghajban éppen erről tart prezentációt kínai üzletemberek előtt a vagyonkezelő képviselője. Aznap egyébként magyar technológiai aukció és projektbörze lesz Sanghajban.
Sz.L.