A Huang Csing könnyűipari vállalat csütörtökön csukta be kapuit a dél-kínai Sencsen városában. A gyár minden kártérítés nélkül bocsátotta el 800 dolgozóját - közölte pénteken egy hongkongi központú érdekvédelmi szervezet szóvivője, Vivian Yau.
A gyárnál gyülekező demonstrálók a kormány segítségét követelték ahhoz, hogy a cég vezetésétől megkapják járandóságukat. A tüntetők később útelzárással akarták megbénítani a közlekedést - jelentette a hongkongi South China Morning Post. A kivonuló rendőrök számos munkást letartóztattak, majd kiengedtek a délután folyamán. A feldühödött tömeg egy rendőrőrsöt is körülvett, és jelszavakat skandált.
A Disney-ajándéktárgyak (például kulcstartók) készítésére szakosodott üzem termékeinek nyolcvan százalékát gyártotta korábban a Disney számára - nyilatkozta egy magát megnevezni nem kívánó munkás a Postnak -, ám az amerikai fél a közelmúltban minden megrendelését törölte, miután a Huan Csing ellen felmerült a munkások kizsákmányolásának vádja.
A Disney szóvivője nem erősítette meg ezt az információt, de hangsúlyozta, hogy a Disney komolyan veszi a munkaügyi panaszokat, és kivizsgálja az erről érkező jelentéseket. A Huang Csing üzem illetékesei egyelőre nem szólaltak meg az ügyben.