2p

Európa legnagyobb autógyártója, a német Volkswagen (VW) éves szinten 5,1 százalékos forgalomcsökkenést szenvedett el az első félévben.

A VW így is nagyságrendekkel jobban teljesített az iparág egészénél, amelynek a forgalma 18 százalékkal csökkent. Ez a németországi roncsprémiumnak és a VW kínai népszerűségének köszönhető - mondta Martin Winterkorn vezérigazgató egy pénteki konferencián Münchenben. Pontos adatokat nem közölt. A 2008 első félévi tényszámokból kiindulva a VW 3,1 millió gépjárművet adhatott el idén az első hat hónapban.

A cég júniusban már növelni is tudta forgalmát, a tavalyihoz képest hat százalékkal, mondta a cégvezető. Hangsúlyozta: mindez nemigen ad okot örömre.

A VW számításai szerint a gyártók idén összesen 47 millió új gépkocsit adnak el világszerte, ami 12 millióval kevesebb a 2007-ben, a világgazdasági válság kibontakozása előtti évben elért mennyiségnél, mondta Martin Winterkorn.

A wolfsburgi óriásvállalat évente több mint 8 milliárd eurót fordít kutatás-fejlesztésre. Nagy erőket koncentrálnak elektromos hajtású kocsik kifejlesztésére. Az első típus 2013-ban jelenik meg és tíz éven belül egész sor elektromos hajtású modellt kínálnak megfizethető áron, mondta a VW vezetője.

Az autógyártás alapvető változásokon megy keresztül. "A kőolaj világából a kibocsátásmentes mobilitás felé vezet az utunk" - mondta Winterkorn. Az átalakulásban kulcsszerepe van az elektromos autónak, "a változás útján azonban nem a sprinter, hanem a hosszútávfutó tempójában halad az iparág" - mondta a VW vezetője. Becslése szerint 2020-ra még csak 1-1,5 százalék körül lesz az elektromos hajtású személygépkocsik aránya.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!