2p

A kínai eladások felfutása miatt a vártnál jobb negyedévet zárt a Nokia finn távközlési berendezésgyártó vállalat.

A világ harmadik legnagyobb távközlési eszközgyártója a szeptember végéig tartó harmadik negyedévben 391 millió eurós üzemi eredményt ért el a bevétel 95 százalékáért felelős hálózati üzletágban, ami az értékesítési árbevétel 13,6 százalékának felel meg. A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők ennél lényegesen kisebb, 297 millió eurós üzemi eredményt vártak, bevételarányosan 10,2 százalékosat. A Nokia árbevétele 3,03 milliárd euró volt a harmadik negyedévben, ami két százalékponttal marad alatta az egy évvel korábbinak. A kisebb bevétel oka az észak-amerikai és európai eladások lassulása.

Annak ellenére, hogy az értékesítési árbevétel csökkent, a távközlési hálózati üzletág kiemelkedő nyereségességet ért el, különösen Kínában - mondta egy elemző. Kínában 27 százalékkal nőttek az eladások a szélessávú és a globális hálózati szolgáltatások területén is. A finn vállalat egyúttal bejelentette, hogy 4 milliárd eurót juttat vissza a részvényeseknek osztalékfizetés és részvény-visszavásárlás formájában a következő években.

A Nokia októberben megkapta a hatósági jóváhagyást a francia Alcatel-Lucent 15,6 milliárd eurós felvásárlására is. A Nokia tavaly értékesítette mobiltelefon üzletágát a Microsoftnak, idén augusztusban pedig navigációs részlegét három német autógyártónak. A finn vállalat részvényárfolyama 9 százalékkal ugrott meg csütörtökön a helsinki tőzsdén a bejelentés után.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!