4p

Július 1-jén megkezdte önálló tevékenységét a százszázalékos MÁV tulajdonú személyszállítási cég, a MÁV Start Zrt. A 62 milliárd forint tőkével és összességében mintegy 7200 fő munkavállalóval megalakult új társaság alapvetően a MÁV ZRt. korábbi Személyszállítási Üzletágának dolgozóit, feladatait vette át.

Tömpe István

Az új személyszállító társaság tevékenységének megkezdésével egyidejűleg munkába álltak a MÁV Start Zrt. újonnan kinevezetett vezetői is. Heinczinger István , a MÁV ZRt. vezérigazgatója döntése értelmében a MÁV önálló személyszállítási cége tevékenységének megkezdésétől Tömpe István a MÁV-START Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese - áll a cég közleményében.

Tömpe István 1973-ban szerzett közgazdász-tanár diplomát, 15 éve rendelkezik kandidátusi címmel. Az egyetem elvégzése után a Gazdaságkutató Intézet kutatója, ekkortól évtizedeken keresztül hazai és külföldi egyetemeken tanít. 1988-1990 között kormányfőtanácsos, privatizációs kormánybiztos, pénzügyminiszter-helyettes, az Állami Vagyonügynökség első ügyvezető igazgatója volt. Később a MÁV valamint a Földhitel és Jelzálogbank elnöke, az ÁPV Rt. igazgatóságának tagja. Dolgozott a Daiwa Securities Értékpapír-kereskedelmi Rt. elnökeként, illetve a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának tagjaként. 1998-2003 között a Merito Consultingnál befektetési tanácsadással foglalkozott. 2003-2004-ben a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese, majd a Merito Consulting ügyvezetője. 2007. év elejétől mostani kinevezéséig a MÁV főtanácsadójaként tevékenykedett.

Mateczné Németh Ágnes

Matéczné Németh Ágnes lett a MÁV Start üzemeltetési vezérigazgató-helyettese. Matéczné Németh Ágnes a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Vasút-üzemviteli szakán okleveles üzemmérnök diplomát szerzett. 1976-tól 1984-ig Budapest-Keleti pályaudvar forgalmi szolgálattevőjeként, majd három évig személyszállítási vezetőként dolgozott. 1987-89 között a Keleti pályaudvar állomásfőnök-helyettese, majd a MÁV Tájékoztatási Iroda helyettes vezetőjeként tevékenykedett. Később a MÁV Személyszállítási Üzletág osztályvezető-helyettese, osztályvezetője, majd ugyanitt divízióvezetői, szakigazgató-helyettesi, illetve főosztályvezetői pozíciót is betöltött.

Virág Imre lett a személyszállítási cég humánpolitikai vezérigazgató-helyettese. Virág Imre 1992-ben a Miskolci Egyetem szervezési és vezetési szakán szerzett gépészmérnök diplomát. Több külföldi képzésen, köztük a Newport University MBA képzésén vett részt. Pályafutását a Comptrans Kft.-nél kezdte, emellett a miskolci egyetemen tanársegédként tevékenykedett. 1994-től 1999-ig az Electrolux-Lehel Hűtőgépgyár személyi vezetője, majd 1999-től az Elektrolux AB stratégiai toborzási projektjének vezetője. 2001-2004 között a Wallis Autó Holding Rt., majd a Pannonplast HR igazgatója. 2004-től kinevezéséig a MÁV Személyügyi Főosztályát vezette, ahol karrier menedzsmenttel is foglalkozott.

Az új társaság stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese Hercegh Tamás. A villamosmérnök végzettséggel rendelkező szakember 1991-95 között az Olivetti Hungary kereskedelmi igazgatója volt, 1995-től 1998-ig a Xerox regionális igazgatója, a kelet-európai üzleti folyamatokért, infrastruktúráért felelt. Ezután a Cap Gemini tanácsadó cég ügyvezető igazgatója, majd három éven keresztül a Microsoft Magyarország ügyvezetője. 2001-től változás- és válságkezeléssel foglalkozott. 2005-től 2007 elejéig a MÁV Informatika Kft. vezérigazgatójaként tevékenykedett.

2007. augusztus 1-től a MÁV-START Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozíciót Lajtai Katalin tölti be. Lajtai Katalin a Közgazdaságtudományi Egyetem belkereskedelmi szakán szerzett egyetemi diplomát. 1973-tól az Alkalmi Áruk Háza Vállalat munka-üzemszervezője, üzemgazdász, majd a Fővárosi Szállítási Vállalat elemzési csoportjának vezetője. 1980-tól a Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat közgazdasági osztályvezetője, gazdasági igazgatója. Tevékenykedett a Népművészeti Vállalat gazdasági igazgatójaként, illetve a Ramóna Finomkötöttáru Szövetkezet főkönyvelőjeként. 1990 és 1993 között a Novaglobus Kereskedelmi és Ügynöki Kft. gazdasági igazgatója, majd 1993-tól a Dunapack Papír- és Csomagolóanyag Zrt. igazgató-főkönyvelője volt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!