A társaság tervei szerint a bejelentkező pultok felszámolása révén 50 százalékkal csökkenthetők a költségek, a megtakarítást "továbbadják" az utasoknak. Az intézkedés miatt viszont legalább 80 százalékkal kevesebb jegy- és csomagkezelőre lesz szükség, ugyanakkor még több utasnak kell megtanulnia az online-bejelentkezést. A társaság tájékoztatása szerint jelenleg az utazóknak 65 százaléka jelentkezik be a világhálón keresztül.
A Ryanair reményei szerint az év végéig csomagátvevő helyeket fog kiépíteni a repülőtereken, ahol lesz kezelő személyzet.
A légitársaság azt is kilátásba helyezte, hogy a londoni Stansted és a dublini repülőtéren csökkenti kapacitásait idén télen, ha a repülőtér használati díjak a jelenlegi szinten maradnak. A tervek szerint Stanstedben 14, Dublinban 5 gépet tartanának vissza.
A Ryanair tavaly júliusban már jelezte, hogy a következő téli időszakban mérsékli Stanstedben állomásozó gépeinek számát, 36-ról 28-ra az üzemanyagköltségek és a reptéri díjak növekedése miatt. Akkor a társaság közleményben tudatta, hogy november 4-től december 19-ig szünetelteti járatait Budapestről is, ugyancsak a magas költségekre hivatkozva.