A múlt héten azt követően tiltotta meg a szerződéskötést a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV Zrt.-nek, hogy az egyik pályázó jogorvoslati kérelmet nyújtott be a pontozás és minősítési indoklás miatt.
Balog Zsolt megbízott vezérigazgató az ügyben vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményéről szerdán adott tájékoztatást a közlekedési társaság. Eszerint "az egyik közbeszerzésért felelős jogi munkatárs hibázott". Hozzátették: a munkatárs munkaviszonya megszűnt a társaságnál.
A BKV dolgozóinak új formaruháját, amelynek tervezésére Makány Márta divattervező kapott megbízást, tavaly májusban mutatták be. A ruhadarabok gyártására közbeszerzési eljárást írt ki a társaság. Az eredeti tervek szerint 2007 végén, 2008 elején vezették volna be az új formaruhát.