2p

Harmincmillió forintos kockázatitőke-alapot hozott létre a Cisco és a 3TS Capital Partners nevű pénzügyi vállalat a kelet-közép európai kis és közepes vállalkozások támogatására. A pénzre olyan információtechnológiai kisvállalatok számíthatnak, amelyeknek már van néhány százezer eurós bevételük.

Összesen harmincmillió euróval, cégenként két és négymillió euró közötti összeggel szállna be a Cisco informatikai vállalat és a 3TS Capital Partners kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó cég a kelet-közép európai információtechnológiai üzletbe. A két cég a klasszikus számítástechnikai ipar mellett a telekommunikáció és a média területésről is keres támogatásra érdemes kis és közepes vállalkozásokat.

Az alapban a Cisco a meghatározó befektető, a befektetési lehetőségek felkutatását a 3TS Capital Partners végzi majd. Hradszki László, a 3TS képviselője elmondta: az egészen kicsi mikrovállalkozásoktól elkezdve a terjeszkedés előtt álló középvállalatokig terjedően keresnek olyan cégeket, amelyek részesülhetnek a befektetésekből. Hozzátette, hogy elsősorban olyan cégekre vadásznak, amelyek már néhány százezer eurós árbevételt fel tudnak mutatni, így hatékonyan tudják felhasználni a két és négymillió euró közötti összeget. A 3TS partnerei közé tartozik például a CV-Online, internetes állásközvetítő portál is.

Rékasi Tibor, a Cisco magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója elmondta, hogy reményeik szerint legalább két-három magyar cég is részesül majd a baltikumtól törökországig terjedően felhasználható alapból. Az igazgató hozzátette, hogy az alap a kisvállalatok segítségére lehet abban, hogy az innovatív tevékenységeket ne kelljen feláldozni a mindennapi bevételszerzés oltárán. Yoav Samet, a Cisco üzletfejlesztési igazgatója pedig elmondta: a befektetési tőkealap mellett a cég saját maga is keresi a direkt befektetési lehetőségeket.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!